július 20, 2025
– Borbulvár

A Törley-nek is van köze a spanyol elbocsátásokhoz

Fakeresztek lepték el a spanyol pezsgő, a cava fővárosát „a cava elhúnyt, nyugodjon békében” felirattal.
A bátyám továbbra is a szülővárosunkban, a Vas megyei Körmenden lakik, és egyre gyakrabban intézik a heti bevásárlást egy szomszédos osztrák faluban. A minap együtt ünnepeltünk, és előkerült a hűtőből egy palack Freixenet, mondanám, hogy cava, de a cava feliratot nem találtam rajta. A cava – röviden – a spanyol pezsgő hivatalos neve, és szigorúan szabályozzák, hogy mire kerülhet rá. Akkor mi a csoda a cava felirat nélküli Freixenet? Hamarosan kiderült.

A barrikádokon

A világ legnagyobb pezsgőgyárában, a spanyolországi Freixenetnél napokig barrikád zárta el a bejáratot. Az évente 120 millió palack cavát előállító cég egyszerre 180 dolgozó elbocsátását jelentette be, a dolgozók a bejelentést érthető módon nem fogadták békésen. Az autógumikból emelt barrikádoknál mesélt Jordi, aki a HR-osztályon dolgozik – vagy dolgozott –, a teljes nevét nem vállalta, és fotót sem engedett készíttetni magáról. Azt viszont elmondta, hogy a megélhetésükért küzdenek, és addig nem engednek, míg nem kerül sor párbeszédre.

És hogy mi az elbocsátás oka? A Freixenet többségi tulajdonosa (50,67%-ban) a német Henkell cég, amely Csehországban és Magyarországon is tulajdonol pincészeteket. A dolgozók szerint az eredetvédett spanyol cava gyártását költségcsökkentés végett áttették a magyar és cseh pincészetekbe, így a magyar Törley-be is.
Cava csak meghatározott spanyol területeken készülhet, tehát a magyar cava nem cava, így aztán nem is kerül ezekre a címkékre a cava szó, de mivel a cavának amúgy is elég vacak a marketingje, ez igazából nem is tűnik fel senkinek…

Mindennek a klímaváltozás az oka…

A Freixenet a hivatalos közleményekben a klímaváltozásra fogja az elbocsátásokat, a három évig tartó aszályt emlegetik, és hogy az elbocsátások nélkül nem fenntartható a biznisz.

Június 4-én egyébként megszületett a megegyezés, lezárult a sztrájk. Az elbocsátottak számát lecsökkentették 180-ról (ami az alkalmazottak negyede) 156 főre, de ebből 32 korai nyugdíjazás, a ténylegesen elbocsátottak száma tehát 124 fő lett, ők végkielégítésként 50 napnyi fizetést kapnak kapnak a ledolgozott évekkel megszorozva.

Amikor a szabályozás túlságosan meglazul

Ironikus, hogy éppen a Freixenet és még pár nagy játékos miatt erodálódott el a cava név, ugyanis ők lobbizták ki azt, hogy ne csak a történelmi Penedés borvidékről, hanem másutt készült borból is készülhessen cava. A cava lassan a champagne olcsó alternatívája lett (ehhez az is hozzájárult, hogy a champagne 15 hónapja helyett csak 9 hónapig kell érlelni), azonban a minőségorientált termelők nem akarnak ilyen dobozba kerülni, semminek nem akarnak az olcsó alternatívái lenni, így aztán több hullámban kiléptek a Cava DO-ból. Először Pepe Raventos, az első spanyol pezsgőt készítő Josep Raventos leszármazottja, aztán 2013-ban egy csapat biobirtok, ők Classic Penedés néven dolgoznak tovább, 2019-ben pedig a legnagyobb sztárok léptek ki, és megalapították a Corpinnat társulást.

Ettől függetlenül vannak jó cavák is, sőt, a Freixenet is készít jókat, de legalább 124 ember ezután biztosan nem fog többé Freixenet cavát inni.

Szerző: Németh Ágnes

kérdésed van?