A tavalyi Forbes-lista első számú celebje, a zsenge korú énekes és zenész – ő az, akinek Magyarországon először sikerült háromszor is megtöltenie a Puskás Arénát, az elmúlt hétvégén pedig újra triplázott. Kis adalék a rajongóknak levezetésképpen: elmondjuk, hol készült a Pannónia című dal klipje.

Bár a dal elején elhangzik, hogy „Tokaji hegyen a babám szedi meg a kosarát”, a videót Budapest mellett, Etyeken forgatták. A szemfüles borisszáknak feltűnhetett, hogy a klipben a terített asztalnál pirosas színű borral koccintanak, és bár Tokajban is előfordul némi kékszőlő (főleg pinot noir), azt hivatalosan nem lehet tokajinak hívni. Az önfeledt szüretelős videónak az Etyeki Kúria borászat adott helyet, ezt egy hosszabb másodpercesre nyúlt snitt is elárulja egy tipikus Etyeki Kúriás palackkal. Megkérdeztük az borászatot Azahriah-ról, mit ivott, hogy érezte magát, de ahogy azt Szerepi Szabolcs cégvezető elmondta, a megállapodás része, hogy nem adhatnak ki információt a forgatás kulisszatitkairól. Az viszont bizonyos, hogy Azahriah szeret mindent maga felügyelni (ahogy azt Friderikusz Sándor podcastjában elmondta, még a tripla koncert fényeit is ő maga tervezte meg), tehát esélyes, hogy neki volt fontos a boros helyszín. 23 éves kora ellenére rendkívül éretten gondolkozik – és még a borospoharat is úgy fogja, ahogy kell, a száránál!
Fotók: Facebook / Etyeki Kúria