Nos, ott is van élet, sőt, a nap is süt. A legtöbb Szent György-hegy rajongó a balatoni panorámás Szászi Pince teraszán piheni ki a bazaltorgonás túrát, játszik még a natúrboros Bencze Birtok, a hegy ezen felén lehet összefutni az egykori Spar-vezér, ma szőlősgazda (2HA) Török Csabával, na és ott a rövid életű – ám annál több pénzből felújított – Tarányi Présház. A Kisapáti oldal is ismertebb, többek között a tájidegen, de azért nem olyan rossz Taberna Infinito miatt. Van azonban a hegynek egy ismeretlen oldala, a raposkai rész, most ott ajánlunk egy tündéri szálláshelyet egészen remek borokkal.
Szerző: Németh Ágnes
A hegy meg az ő vonzása
Raposka olyan kicsiny falu, hogy még élelmiszerboltja sincs, sőt kocsmája sincs. Mielőtt megvettük a picike présházat, sosem hallottam a településről, nem csoda, hogy a hozzánk érkező vendégek is mindig visszakérdeznek, hogy hol is vagyunk. Az évek során egyre jobban megszerettük a környéket, és nem bánjuk, hogy balatoni panoráma helyett a fenséges bazaltoszlopokra néz a telkünk. „Ennek a hegynek a vonzása van” – mondta egyszer rég komoly arccal Levente, az akkor még diák ismerősünk, én meg elkönyveltem, hogy nincs ki minden kereke. Levente azóta praktizáló pszichológus, sajátos módszere a természetterápia, én pedig ezerszer megkövettem őt magamban, mert annak a hegynek tényleg vonzása van.
Telt ház
A vonzásnak nem is akarunk ellenállni, sok időt töltünk ott, és a többi hegylakóval is van kapcsolat, egyik-másikkal bandázunk is időnként. Nyáron könnyen elférünk, a kis ház mellett van bőven sátorhely, télen ez problémásabb, és most egy távolabbról érkező vendég miatt kellett plusz szálláshelyet keresni. Felhívtam az egyik szokásos emberemet, már ki volt adva a háza. A másik eladta. A harmadiknál már rég lefoglalták az ünnepi időszakot. A negyedik sosem volt nyitva. Kezdtem kétségbeesni, ekkor hívtam fel a Kőkapu présházat. Foglaltam volna online is, de nem engedett a rendszer egy éjszakára, pedig a honlapon az állt, hogy télen egy éjszakára is lehet menni. Anna, a tulajdonos roppant kedves volt, tényleg mehettünk egy éjszakára. Nekünk bármi jó lett volna fűtéssel és fekhellyel, de annál jóval több ez a kis présház.
Kő, de sok finomsággal
A hegy bazaltból van, és ennek nehezen állnak ellen az emberek. Elég csak Köveskál falura gondolni, ahol működik a Kőróka és a Miakő étterem is… Annáékat is elérte a hegy vonzása, lépésről lépésre haladtak, tanultak, ma már ők működtetik a kis borászatot, egy apartmanházat Hegymagason (az a napos oldal…), és a kis présházat, ahol mi voltunk.
Ahogy azóta megtudtam, Anna férje, Tibor mérnök, mégis nem restellte kitanulni a borászatot, és tényleg ő készíti az évi 2500–3000 palack bort. Anna közgazdász, de a számok mellett egészen biztosan a marketinghez is ért. A címkék gyönyörűek, profira bízták, mégpedig arra, akivel megtalálták a közös hangot. (Evista Kft., Gyukity Márk a tervező. „Fontosnak tartjuk a szép külsőt, nem spóroltunk rajta”.)
A mi saját házunkban ebédeltünk, aztán átvonultunk amolyan „Last Christmas-klip” módjára karácsonyozni a bérelt présházba. Olyan érzésem volt, mint amikor itt, a spanyolországi lakóhelyünkön bemegyünk egy kínai üzletbe. Nem tudok olyan terméket, kütyüt, kampót vagy bármit kieszelni, ami ott nem kapható, egyszer diszkógömbért mentem, az is volt. Na, ilyen a Kőkapu présház. Kicsike, de minden van, amire csak szüksége lehet az embernek. Nemcsak minden földi streaming-örömmel ellátott tévé, hanem jó kávéfőző, cuki retró mikró, alapélelmiszerek, apróságok. Reggel fel akartam kicsit söpörni, és nem találtuk a lapátot. Olyan nincs, hogy ebben a házban valami nincs, és persze volt is, a leglogikusabb helyen. És minden olyan ízléses, kis finom, a zuhanycsaptól a cukrostégelyig.
Kövirigó kéknyelű
És mindennek a tetejében a bor is jó! A Szent György-hegy amolyan natúrboros zarándokhely lett, egyrészt a Bencze Birtokon évente megrendezett Lees Brothers buli miatt, másrészt amit arra szervez rá az előző napra a Pap Wines, Aron Molnár és felesége, Karina Vissonova. Tavaly nyáron én is végigkóstoltam az összes kiállító borát, remek hangulat volt és egyik-másik tényleg iható volt, de a többség nem. A kedvencem egy holland lány volt, aki katalán birtokon gazdálkodik, az egyik borát visszadobta a megrendelő, erre összeházasította valamivel, azt hozta el, hát nem lett jobb.
A Kőkapu présházas Anna (akivel egyébként csak telefonon beszéltem, nem ismerem, ezt a cikket most csak pusztán lelkesedésből írom, hogy más is menjen oda és másnak is legyen jó) hagyott az asztalon számunkra egy palack Hajnal nevű 2025-ös olaszrizlinget. Lám, megállták, hogy ne legyen belőle Hajnalkő… Jó ivású, tiszta, fajtajelleges olaszrizling volt, hamar elkortyolgattuk. A Kövirigó pedig talán a legdrágább boruk, vettem egyet, hogy nyugodt körülmények közt, odafigyelve kóstoljuk. 2022-es kéknyelű, tiszta, kecses, elegáns, elsőre kifejezetten sós, de olyan jól sós. Aztán később virágos, lédús gyümölcsös ízek is jönnek. Ketten a nővéremmel nagy élvezettel meg is ittuk, pedig bizony az ünnepi időszakban – nagy bánatunkra – sok palack tartalma végezte a mosogatóban. A Kőkapu Kövirigó megérdemli, hogy ne csak helyi versenyen szerezzen érmet, és ne csak ezüstöt.