Ünneplő bor futballrajongóknak

…Erre játszik a címke is, amelyen egy emlékezetes ünneplős pályára berohanása látható (Barcelonában, amikor a Bajnokok Ligája elődöntőben nyert az Inter 2010-ben, és a pályagondnokok bekapcsolták a locsolóberendezést, hogy lezavarják végre).
Könnyes pillanat egy konferencián

„Azért arra érdemes ügyelni, hogy ne akkor haladjon át felettünk egy műholdraj, mert nehéz lesz a rengeteg kívánságot teljesíteni” – kezdte a mondandóját Mokos Péter, apa és villányi borász.
A kaliforniai Napa-völgyben szintet lépett az AI

A Napa-völgy a világ egyik legdrágább és leginkább legfelkapott borvidéke egyben, akár 250 dollárba is kerülhet egy pincelátogatás fejenként.
Azahriah bizony boros!

A tavalyi Forbes-lista első számú celebje, a zsenge korú énekes és zenész – ő az, akinek Magyarországon először sikerült háromszor is megtöltenie a Puskás Arénát, az elmúlt hétvégén pedig újra triplázott. Kis adalék a rajongóknak levezetésképpen: elmondjuk, hol készült a Pannónia című dal klipje
Csillagom, csillagom – óda egy sörhöz

A spanyol–német Alvaro Soler énekes és zenész Magyarországon is többször járt, fellépett a VeszprémFeszten és a Strand fesztiválon is, a Blikk interjúja szerint hekket és gulyást is evett…
A bugyikról nem, de a vodkásüvegről le tudták perelni Che Guevarát

Egy borbárban bukkantunk erre a tréfás Che Guevara fotófeldolgozásra, a szóviccben a kubai forradalmár keresztnevét egészítették ki úgy, hogy a chenin blanc fehér szőlőfajta legyen belőle, és ráapplikáltak egy fehérboros poharat is.
Mennyit ihatott Montoya a híres kirohanása előtt?

A Temptation Island reality eredendően amerikai, első szériájakor a februárban világszerte ismertté vált Juan Carlos Montoya még csak 5 éves volt.
Apokalipszis Coronával

Már csak távoli emlék a hír, hogy a koronavírus-járvány idején a Corona sör eladása bezuhant – ami valljuk be, az emberi ostobaság ékesszóló bizonyítéka. Azóta sok sör lefolyt a torkokon, a Corona pedig ismét a világvégével kacérkodik, ezúttal a filmvásznon, a MAX streaming csatorna Last of Us sorozatában – a sörmárka ugyanis a sorozat második évadának egyik szponzora.